Fejedelmek nyomában Erdélyben

Erdélyben jártunk
2022. május 24-28.

1. nap

2022. május 24. (kedd): Napunk korai felkeléssel kezdődött. A hajnali fél öt ellenére, mindenki frissnek mutatta magát, és izgatottan vártuk az autóbuszt. Várakozásunk alatt mindenki próbálta szülei intelmeit megjegyezni. Aztán végre bepakoltuk hatalmas bőröndjeinket a buszba és kezdetét vette a nagyjából 9 órás út.

Végre elindultunk a régóta várt erdélyi tanulmányi kirándulásunkra, melyre kísérőtanáraink már jó előre felkészítettek bennünket. A nagy utazás alatt próbáltunk pihenni, bár ez a jókedv és a hangzavar miatt nem igazán sikerült.

Az indulást követően az időjárás nem volt igazán kegyes hozzánk. Tapasztaltuk, hogy milyen hasznos listát kaptunk a bőrönd tartalmára vonatkozóan. De reménykedtünk, hogy hamarosan felesleges holminak fog számítani az esőkabát és az esernyő.

Budapestet elkerülve hosszasan tanulmányozhattuk az Alföld végtelennek tűnő síkságát. Délibábot sajnos nem láttunk, de régi tanyákat, pipacsmezőket mellette legelésző birkanyájjal, azt igen.

A határon való átkelés nem volt egyszerű. Több, mint egy óra várakozás előzte meg Partiumba való belépésünk. Az esőfelhőket magunk mögött hagyva érkeztünk meg Aradra, ahol találkoztunk idegenvezetőnkkel, aki az 5 nap során végig okosított és edzett bennünket.

Aradon megtekintettük a Szabadság-szobrot, mely az aradi vértanuknak állít emléket. Felolvastuk Juhász Gyula: Vértanúink című versét. Ezt követően pedig a vesztőhelyen álló obeliszknél róttuk le kegyeletünket. Hőseinkre emlékezve elhelyeztük koszorúnkat és felolvastuk az emlékműnél található feliratokat, illetve Pósa Lajos: Mit olvasol édes, fiam című versét.

Programunk Temesváron folytatódott. Csoportokba verődve térkép alapján felfedező városnézésre indultunk. A feladatot teljesítve ismét buszba ültünk és irány első szálláshelyünk, Csernakeresztúr. Fáradtan foglaltuk el szállásunk. A finom vacsora után szállásadónk nagy lelkesedéssel mesélt nekünk a bukovinai székelyekről.

A hosszú út és az első élmények után fáradtan tértünk szobáinkba.

2 .nap

A svédasztalos reggeli után gyorsan bepakoltunk a buszba és indultunk újabb felfedező túránkra. Elsőként a gyönyörű, középkori várat néztük meg Vajdahunyadon, melyet Mikszáth Kálmán „a várak királyának” nevezett. Hunyadi János kormányzósága alatt a várban élt felesége, Szilágyi Erzsébet. A róla szóló vers meghallgatása után egy újabb vár bevételére indultunk.

A dévai várba való feljutás a felvonó átépítése miatt kalandosra sikerült. De megküzdve a sok lépcsővel sikeresen feljutottunk a 250 m magason lévő várba, ahol annak idején raboskodott Dobó István. Az egri vár egykori hős kapitánya Izabella királyné parancsára került fogságba. Kőmíves Kelemenné balladáját hallgatva gyönyörködtünk Déva város panorámájában.

Ez a nap a várbevételek napjaként híresült el programsorozatunkban. Erdély ősi történelmi fővárosa, Gyulafehérvár következett. A gyulafehérvári várban betértünk az érseki székesegyházba is. Megkoszorúztuk Hunyadi János síremlékét. De itt található Hunyadi László, János Zsigmond és Fráter György síremléke is. Láthattuk Márton Áron síremlékét, melyet ottjártunk előtt pár nappal köztársasági Elnökasszonyunk is felkeresett, megkoszorúzott. A várban ellátogattunk Bethlen Gábor nemrég felavatott szobrához is.

Szálláshelyünkre indulva még egy rövid látogatást tettünk Nagyenyeden. Megkoszorúztuk a vár falán található emléktáblát, mely az 1848-as eseményekről tanúskodik. A városhoz két szomorú véres történelmi esemény is köthető, ebből az egyiket, amikor a Rákóczi-szabadságharc idején a kollégisták szembe szálltak a labancokkal, Jókai Mór A nagyenyedi fűzfa című műve, valamint egy kis parki emlékmű örökíti meg. Az 1848-49-es szabadságharc idején a Habsburgok oldalán harcoló mócok ("havasi románok") teljesen felégették a várost, s ez a nap követelte a harc legnagyobb magyar civil veszteségét.

Megnéztük a híres nagyenyedi kollégiumot is, mely alapítója, Bethlen Gábor nevét viseli. Az épület falán lévő táblákon híres, nagyenyedi diákok névsora olvasható, köztük Kőrösi Csoma Sándoré is. Tiszteletére külön emléktáblát is állítottak.

A sok élmény és látnivaló után a busz felé vettük az irányt és elindultunk Torockóra, a következő szállásunkra. 2-3-4 és 5 ágyas szobánkban rendezkedtünk be a következő 3 éjszakára. Az emeleti szobáktól gyönyörű kilátás nyílt a csodálatos Székelykőre, melynek köszönhetően Torockón májustól szeptemberig reggelente kétszer kel fel a nap.

3. nap

A gyors alvás után a harmadik nap vette kezdetét. A rossz alvók megtekintették a napfelkeltét is, természetesen kétszer. A reggeli után a tordai sóbánya felé vettük az irányt, amely Kolozs megye második legnagyobb városában, Erdély északnyugati részén található. A helyiek azonban már nem is sóbányának, hanem inkább aranybányának nevezik a sok turista miatt.

A bányába a felújított városfelöli, régi bejáraton mentünk be. S közben megtanultunk, hogy mennyi a váltószám a méter és a bányász öl között, 1 öl az pontosan 1,829 méternek felel meg.  Ahogy egyre beljebb haladtunk, a hőmérséklet érezhetően csökkent, nagyon fáztunk. A bányában szembe tűnőek voltak a hatalmas terek, tárnák, melyeket egykori uralkodóinkról neveztek el.

A Ferencz József szállítási alagútból különböző termek nyílnak, amelyek kronológiai sorrendben vezetik végig a látogatót a bánya történetén. Ez az alagút 20-25 méter mélységben van, és nevét Ferencz József uralkodóról kapta, aki a tárna megnyitásának évében, 1872-ben Erdélybe látogatott.

A szállítási alagútból előbb a Gizella-tárnába tértünk be, ahol a tárnának szolgáló kiemelő-szerkezet terme található. A Gizella-tárna után a 112 méter mélységű József-tárna erkélyére érkezünk meg. A József-tárna az 1780-as években készült, II. József nevét viseli. A József-tárna után már lifttel megyünk tovább, egyre mélyebbre, a Rudolf-tárna aljára, amely az utolsó működő tárna volt a bányában. Ez a leglátványosabb tárna, egy 180 férőhelyes koncertteremmel, mely tökéletesen illeszkedik a környezetbe, ráadásul a trapéz alakjának köszönhetően nagyon jó az akusztikája.

A bánya alján van egy 15 méter mély tó is, ahol lehet csónakázni is. Lehetőségünk volt teniszezni, golfozni, ping-pongozni, biliárdozni és még megannyi tevékenység közül válogatni. A fiúk többsége az ovisoknak való játékokat próbálta ki, mérleghintázott, csúszdázni. Mindezek kipróbálására nagyjából egy óra szabad programot kaptunk. Az igazán bátrak még az óriáskerékre is felülhettek. Igen, jól hallottátok, bármennyire is furcsa, de valóban van egy óriáskerék a bányában!

Bányalátogatásunkat követően betekintést nyerhettünk a román gasztronómiába is. Az ebédre fogyasztott miccs ugyanis a román konyha jellegzetes étele. Marha- sertés- és birkahús keverékéből fokhagymával, kakukkfűvel, csomborral és fekete borssal fűszerezett, kb. 10 centiméter hosszú rudakat készítenek, amelyet grillen sütnek meg. Általában mustárral, lila hagymával, ajvárral vagy muzsdéjjal fogyasztják.

A kiadós ebédet követően több kilométeres túrára indultunk a Tordai-hasadékba.

„A tordai hasadék a vulkáni alkotás egyik legbámulatosabb remeke; itt egy hegylánc tetejétől a talapjáig kettérepedve. A két átelleni meredek fal kiálló sziklái és mélyedései még most is egymásba illenek, a háromezer lépésnyi sziklafolyosó hajlásai, megtörései mindenütt egyenközűek maradnak, csak imitt-amott mutat tágabb öblöket, hol a sziklaőrlő idő görgeteg kőzuhanyokká porlasztotta a bércfalat; míg egyes sziklatornyok, mint a gót építészet pillérei állnak el a falaktól, amiknek ormozata ma is a münsterek cifra, fantasztikus párkányzatát mímeli.”

Írja róla Jókai Mór Egy az Isten című regényében. Embert próbáló utunk során mi is megcsodálhattuk a sziklafalakat és a mélyben suhanó Hesdát-patakot. A hasadékból kiérve kicsit megpihentünk egy tisztáson. Majd az autóbuszhoz sétálva szemügyre vehettük a környék növény- és állatvilágát, különös tekintettel kísérőinkre, a helyi kóbor kutyákra.

A következő programunk helyszíne a kincses Kolozsvár volt, ahol találkoztunk a Báthory István Elméleti Líceum néhány nyolcadik osztályos tanulójával. Rövid tájékoztatás során betekintést kaphattunk az iskola életébe. Ezt követően a helyi tanulók vezetésével városfelfedező sétára indultunk. Segítségükkel könnyen megtaláltuk a feladatlapunkon szereplő házakat, szobrokat, a város nevezetességeit.

Természetesen nem maradt ki Mátyás király szobrának megtekintése sem. S ha már ott játunk elhelyeztük az emlékezés koszorúját. A városnézéssel pedig véget ért erre a napra tervezett programsorozatunk. Ismét élményekkel gazdagodva tértünk vissza szálláshelyünkre, Torockóra.

4. nap

Utazásunk negyedik napját a torockói unitárius templomban kezdtük, ahol Csécs Márton lelkész elmondta nekünk, hogy mit jelent az unitárius vallás. A legszebbnek tartott erdélyi település az Erdélyi Szigethegység keleti részében, a Székelykő és az Ordaskő között fekszik. Lakói betelepült székelyek. A település Erdély legnyugatibb székely végvára, és talán egyik legszebb faluja. 1999-ben Torockó Europa Nostra-díjat kapott a kulturális örökség megőrzéséért.

A templomban tett rövid látogatásunk során megismerkedtünk a hangok felerősítésének lehetőségével. Tudjuk, hogy ennek egyik alapfeltétele a torockói lekész magasságában rejlik, ami pontosan 180 cm kell, hogy legyen.

Erre a napra marosvásárhelyi nevezetességek megtekintése volt a programunk. A Teleki Téka Marosvásárhely egyik legjelentősebb kulturális öröksége. A könyvtárat 1802-ben létesítette gróf Teleki Sámuel, Erdély kancellárja, aki nemcsak gazdag, hanem rendkívül művelt ember is volt, több európai egyetemen tanult. Láttuk Kőrösi Csoma Sándor híres tibeti-angol szótárát is.

S ha már ott jártunk betekintettünk a matematika világába is, hisz Marosvásárhely a Bolyaiak városa, itt töltötte élete nagy részét a két zseniális matematikus, Bolyai Farkas és Bolyai János.

A Rózsák terén átsétálva tapasztalatot szereztünk az ottani közlekedési morálból is. Miután több csoportban, de átjutottunk a közlekedési lámpákkal irányított téren, betekintést nyerhettünk a Kultúrpalota tükörtermébe is. Az épület gazdag szobor- és mozaikdísze ellenére is nyugodt összhatású. Az ablakokon magyar mondák jelenetei elevenednek meg. A tető kék, vörös és fehér cserepek fedik, melyeket a híres pécsi Zsolnay-gyár készített.

Miközben a város főterén az autóbuszra várakoztunk, megnéztük a Városházát is, melyet elsőként Kós Károly építész tervezett, de az első világháború kitörése miatt megépítése váratott magára. Végül a második világháborút követően fejezték be.

A téren látható a híres Latinság emlékműve, a Romulus és Remus szoborral melyet az első világháborút követően Olaszország ajándékozott Romániának. Összesen 5 Latinság emlékmű került az országba. A marosvásárhelyi "eredeti másolat" a második világháború alatt Tordára került, és most is ott található. Annak másolatát lehet most megtekiteni a megyeháza előtt.

A városnézést követően egy túra még váratott magára. Így ismét túracipőt véve neki indultunk a Várkő nevű magaslaton álló vár romjainak megtekintésére. A kitartóknak csodálatos panorámában volt részük. A kevésbé edzettek pedig a hegyoldal növényvilágát tanulmányozhatták, különös tekintettel a vadcsomborra, melynek teája jótékony hatású lehet köhögés esetén.

Ezzel elérkezett utunk utolsó estéje. A vacsorát követően mindenki igyekezett pótolni elmaradását az útinaplójában, illetve készülődni a hazautazásra.

5. nap

Ötnapos kirándulásunk utolsó napján, szombaton mindenki a hazautazásra koncentrált. Kevesebb idő jutott a programokra, mint amennyi az előző 4 nap során. A programelemeink a hosszú utazás elviselését is szolgálták.

Körösfőn egy újabb erdélyi vallással ismerkedtünk meg a négyfiatornyos református templomban. A templomszolga megmutatta nekünk a templom híres ereklyéjét. A XVII. századi, feltehetőleg az anatóliai Gördesben csomózott szőnyeget. E darab a legenda szerint II. Rákóczi György tulajdona volt. Amikor a fejedelem 1660. május 22-én a törökök elleni szászfenesi csatá­ban életveszélyes fejsérülést szenvedett, Nagyvárad felé menekülése közben egy körösfői család ápolta, gondozta egy ideig. A fejede­lem rövidesen bekövetkező halála után a család nemes cselekedetéért ajándékként kapta meg II. Rákóczi György szőnyegét, melyet végül a körösfői református gyülekezet templomának ajándékoztak.

Nagyon megható volt látni, hogy mennyire ragaszkodnak mindenhez, ami magyar. Még most is őrzik azt a koszorút, melyet a 2018-ban Határtalanul ott kiránduló péterfys diákok helyeztek el.

Miután a templomdomb alatt megtekintettük a 48-as szabadságharc emlékére állított kopjafát, elköltöttünk utolsó lejeink a körösfői kirakodóvásárban.

Láttuk a Körös forrását és izgatottan vártuk, hogy mekkorára duzzad fel, mire Nagyváradra ér. A Királyhágón áthaladva még egy utolsó pillantást vetettünk hegyeinkre.

Aztán Váradra értünk, és teljesítettük utolsó felfedező sétánkat is. Megnéztük többek között a Fekete Sas Palotát, a Holnaposok szoborcsoportját. A pizza ebédet követő eredményhirdetés után elbúcsúztunk idegenvezetőnktől és irány a határ.

Az út nagyon hosszúnak tűnt visszafelé, ezt a határon való újabb egy órás várakozás még inkább fokozott.

A kirándulás mindenkinek nagyon tetszett, hisz a sok látnivaló kárpótolt bennünket az utazás fáradalmaiért. Nagyon örülünk, hogy lehetőségünk nyílt a magyar történelem egy részének ilyen megismerésére. Tetszett a határon túl élő magyar emberekkel, tanulókkal való találkozás, beszélgetés. Ez a kirándulás mindenki számára egy életre szóló élmény volt. Köszönet érte a szervezőknek, kísérőknek, mindenkinek, akik ezt lehetővé tették számunkra!