Erdei Iskola – Tihany
Ti jártatok már a Tihanyi-félszigeten? Mi kalandoztunk ott az osztállyal.
Ebben az évben tanítóink oda szerveztek kirándulást. Izgalommal készülődtünk, előzetes gyűjtőmunkával hangolódtunk a nagy kalandra.
Már odaérkezésünk után izgalmas programmal vártak bennünket. Felkerestük a hegyoldalban lévő barátlakásokat. Érdekes volt elképzelni, hogyan élhettek itt annak idején a szerzetesek. Másnap a faluval ismerkedtünk. Nagy élmény volt a látni és megcsodálni a 950 éve itt álló Bencés Apátságot, mely I. András király sírhelye és emlékhelye. A visszhang-dombot sem hagytuk ki. Köztudott, hogy jó nagy hangunk van, így a visszhangot is szóra bírtuk kedvenc szavainkkal: VAKÁCIÓ, BALATON. A vásárlás sem maradhatott ki, hiszen szerettünk volna emléket, apró ajándékot hazavinni.
Délután az Aranyházhoz túráztunk. Megtévesztő a neve, hiszen egy sziklaszirtről van szó, mely nevét a rátelepedett sárga színű zuzmóról kapta. A napfényben úgy tündököl, mint az arany. Csodaszép a kilátás innen a Belső-tóra. Az utolsó nap délelőttjén a Levendula Ház Látogatóközpont várt bennünket természetfilmmel (természetesen Tihanyról, levenduláról, itt élő állatokról, növényekről), kézműves foglalkoztatóval, interaktív kiállítással. Készíthettünk levendulazsákot, a kiállítás megtekintése után totó kitöltésével ellenőriztük, hogy mennyire voltunk figyelmesek.
A sok program mellett persze jutott idő fagyizásra, focira, szabad játékra is. Sok-sok fotóval, tudással és élménnyel gazdagodva tértünk haza kissé már aggódó szüleinkhez.
Ha tehetitek, látogassatok el ti is a Tihanyi-félszigetre! Nem bánjátok meg!
3.a és 3.b osztály tanulói